Retrográd Merkúr hamarosan direktbe fordul
Ikrek és Szűz aszcendensűek különösen figyeljenek arra, hogy a most mindenáron meghozott racionális döntéseik nem a legjobbak lesznek és meglehet, hogy később majd korrigálniuk kell!

Még pár nap, és az égen a Vízöntőben járó Merkúr bolygó befejezi hátráló
mozgását és szép lassan február 21-től direkt irányú haladásba kezd.
A Merkúr mint a kereskedelem, a kommunikáció a kapcsolatteremtés a szerződések természetes jelölője már jó ideje a Vízöntő jegyben tartózkodik, ahol nem érzi éppen rosszul magát. Hiszen a klasszikus asztrológia szabályait is figyelembe véve, itt a 12. foknál éppenséggel van mindenféle kisebb méltósága (éjjeli triplicitás, terminus, arculat), ami már-már egy uralmi planéta jótékony működésével is felérhetne...ha ez a feltételes mód itt nem lenne.
Tehát a Merkúr által jelölt tevékenységek most is egész jól és eredményesen működhetnének, ám a hetek óta tartó hátráló mozgása rengeteg bizonytalansággal, félreértéssel és meggondolatlansággal vegyítette az emberi kapcsolatok és a kommunikáció területét. Ez most pár napra a legrosszabbra fordul, mert a planéta sebességében lelassul, egészen addig amíg majd 2 nap múlva megáll (stacioner lesz) és onnan direkt irányba nem fordul.
Ez a pillanat, a lelassulás és megállás, ami most az idő minőségén is nyakon csíphető majd:
- - pár napra nehézkessé válik az ügyintézés,
- - aki eladni vagy vásárolni szeretne valami fontos dolgot, most valamiért akadályokba ütközik
- - szerződések megkötésénél a felek ilyenkor meggondolják magukat, vagy túl sokáig hezitálnak
- - a kommunikáció az írás vagy a beszéd és a tanulás nehézkesen vagy sehogy sem akar menni
- - az internet, telefon, posta szolgáltatásokban műszaki hibára és akadozásokra lehet számítani
- - a közlekedésben és menetrendekben késésekre számíthatunk
Ikrek és Szűz aszcendensűek különösen figyeljenek arra, hogy a most mindenáron meghozott racionális döntéseik nem a legjobbak lesznek és meglehet, hogy később majd korrigálniuk kell!
Mindenki, akinek sok vagy fontos planétája áll a születési képletében az Ikrek vagy Szűz jegyében ( Aszcendens, Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars), az hatványozottan számíthat arra, hogy az elkövetkezendő 1 - 2 hét során, a lelassuló Merkúr végett, akadályok és gátak hátráltatják őt mindennapi tevékenységeiben, emberi kapcsolataiban és nem tud előrehaladni döntéseiben.
Talán egy kicsit kevéssé érezhetik ezt a hátráltatást és hezitálást azok, akiknek a Szűz 4-11 foka között található valamilyen bolygójuk vagy az aszcendensük, mivel az égen a Bika 8. fokán járó Uránusz jótékony fényszöget (trigon) vet erre a területre. Ők inkább felajzott, felpörgetett és váratlan eseményekkel tarkított időszakot élhetnek át a hétköznapjaikban.
A Merkúr egész pontosan február 21-én lép direkt mozgásba, de amíg eléri az átlagos sebességét és ezáltal úgy érezhetjük újra normalizálódik minden általa képviselt ügymenet addigra már március első napjaiban fogunk járni.